Autóápolás otthon II. – Polírozás és Waxolás

AG

Az első részben megnéztük, hogy milyen a kímélő, autónk fényezését lehető legkevésbé igénybevevő autómosás. A második részben a fényezés minőségének javításáról, a karcok eltüntetéséről, illetve védelméről ejtünk pár szót.

A polírozás lépéseit ezúttal fordított sorrendben vesszük végig, azaz a hibátlan fényezések védelmétől az enyhén karcos felületeken át, a komolyabb beavatkozást igénylő, nagyon karcos autók irányába haladunk. Ez a metódus azt hivatott szemléltetni, hogy egy igazán karcos autón is mindig a legenyhébb beavatkozással kell kezdenünk, majd utána igény szerint (fényezés keménysége, karcok mélysége stb.) kell haladnunk az agresszívabb termékek és technikák irányába. Ha autónk fényezése korrekciós polírozást igényelt és így újszerű állapotot értünk el, ugorjunk neki az új fényezés védelmét érintő tennivalóknak! Ha nagyon karcos fényezést újítottunk fel és az eredmény nem lett hibátlan, jöhetnek az enyhén karcos fényezéseknél leírt lépések, és így tovább…

A felület megtisztítása

Polírozás és waxolás előtt alaposan meg kell tisztítanunk a fényezést. A korábban már részletezett mosás után érdemes eltávolítanunk a festékbe ágyazódott szennyeződéseket (fémpor, fanedv, gyanta, kátrány stb.), hogy a polírozás során ne okozzunk további sérüléseket, illetve a waxszal ne egy szennyezett felületet konzerváljunk. Erre több termék is rendelkezésünkre áll: egy nagyon hasznos és itthon még kevésbé elterjedt termék a fényezés tisztító gyurma, ami fizikai úton, mégis kímélő módon tisztítja a felületet. ”Kirántja” és magába köti a mosás után maradó, beágyazódott szennyeződéseket. Választhatunk még kémiai úton működő (cleanser) készítményt is, ami krémes állagú és feloldja a régi wax maradványokat és egyéb oldható szennyeződéseket. Ha sok a kátrányfolt a kerékjárati ívek mögött, célszerű azokat eltávolítani kátrányoldóval gyurmázás előtt, hogy ne telítse el a gyurmánkat. A két eljárást kombinálhatjuk is.

clay-graphic-wash1

autoglym-clay-kit    006_co11

Ennyi koszt képes eltávolítani a gyurma, mosás után egy „tiszta” elem felületéről!

Védelem / Waxolás

 Amennyiben teljesen makulátlan fényezésű autónk van, könnyű dolgunk lesz, mert „csak” meg kell védenünk a környezet károsító hatásaitól és a rossz mosási technikák okozta karcoktól. A mosási karcok kialakulásának kockázatát minimálisra csökkenthetjük, ha kerüljük a gépi mosókat, igényes szakemberhez fordulunk, vagy a sorozatunk első részében részletezett mosási technológiát követve mi magunk tisztítjuk autónkat. A környezet károsító hatásaival szemben (mint a só, por, madárürülék, fanedvek, fémpor, savas eső és legfőképp az UV sugárzás) jó minőségű waxokkal vagy szintetikus bevonatokkal tudunk védekezni.

Waxok használata nélkül és a rossz mosási technikáknak köszönhetően autónk fényezése gyorsan elveszíti fényét. Oxidálódni kezd (bemattul), majd a beleégett fémpor (ami többek között a sínek környékén jelentős mennyiségben rakódik autónkra) korróziójának következtében szó szerint apró pontokban átlyukad. A következményeit nem kell részletezni. Elhanyagolt autók fényezésén már 1-2 év után visszafordíthatatlan károsodás tapasztalható.

BMWHDWAX    IMG_2377-1

 Kis odafigyeléssel és törődéssel könnyedén állandósíthatunk az újnál is szebb állapotot!

A waxolással kapcsolatban is érdemes kiemelni, hogy minőségi termékek használatával -tartósságuknak és gazdaságosságuknak köszönhetően­- hosszú távon anyagilag és ráfordított energia tekintetrében is jobban járunk. Nem beszélve a fényezésen elért esztétikai különbségről. FONTOS, hogy az így levédett fényezésen nem kell használni a kézi mosókban is előszeretettel alkalmazott erős, vegyszeres előmosókat és kerülendő a mosogatószerek használata is, mert rövidítik a védő bevonatok élettartamát. Használjunk pH semleges autósampont! Waxokból és szintetikus védőbevonatokból sokfélével találkozhatunk, de mindegyikre igaz, hogy a lehető legvékonyabb rétegben érdemes őket felhordani a felületre, mert a kúraidő (15-30perc) elteltével a fölösleget eltávolítjuk és csak körülbelül 1 mikron vastag réteg marad a felületen. Extra igény esetén több réteg is felhordható, de célszerű 24 órát várni a két réteg között, hogy az első réteg elérje a teljes keménységét és ne oldjuk fel a második felhordása során.

pink    Másolat - DSC07240 

          Így néz ki egy erősen oxidált fényezés. Jobb megelőzni rendszeres (évi 2-3 alkalom) waxolással!

Eddig egyszerű dolgunk volt, de mit tegyünk, ha kisebb-nagyobb, több-kevesebb karc éktelenkedik kedvencünk fényezésén? Igényeinktől is nagyban függ, hogy milyen polírterméket és technikát érdemes használnunk. Biztos van köztünk szép számban olyan autótulajdonos, akinek az is elég, ha csak egy kicsit fényesebb lesz az autója, de olyan is, aki ennél többet szeretne elérni, és néhányunknak csak a show kategória elfogadható, ami túlmutat a szalonból kigördült autók állapotán is. A következő polírozási eljárásokból, illetve azok kombinációjából mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt.

Ápoló polír

Első nekifutásra egy olyan polírpasztát érdemes kipróbálni, amivel nem lehet kárt okozni a fényezésen, és még fizikailag sem túl megerőltető. Ez egy speciális, waxos lakktisztító polír. Egy lépésben tisztítja a lakkot, csiszoló hatása minimális, feltölti az apró mikrokarcokat, gyönyörű fényt kölcsönöz és tartós wax réteggel látja el a felületet. Akkor sem koptatjuk le a lakkot a fényezésről ezzel az eljárással, ha húsz éven át, évi 3-4 alkalommal kezeljük így autónkat. Polírozhatunk kézzel vagy géppel is. Az ilyen általános waxos polírt körkörös mozdulatokkal vigyük fel a felületre, majd hosszanti mozdulatokkal adjunk egyenletes fedést. Haladjunk végig az egész autón, majd egy puha mikroszálas kendővel töröljük le. Ha szeretnénk még hosszabb időre konzerválni az így elért eredményt, használhatjuk az új autók védelménél említett termékeket, de önmagában is hosszabb védelmet ad, mint egy átlagos termék.

 srp    New_Autoglym_Super_Resin_Polish_3

 Finom karcok eltüntetése

Ha autónk annyira karcos, hogy ezzel az eljárással nem értük el a kellő hatást, feljebb léphetünk egy lépcsőt, és egy erősebb csiszoló összetevőket tartalmazó, de még mindig biztonságosan használható fényezésfelújító polírral dolgozhatjuk meg a fényezést. Elsősorban az erősebben karcos területeken használjuk lokálisan (például a kilincsek környéke), de ha az egész autót kell vele végigpolírozni, készüljünk fel lelkileg, hogy ha nem vagyunk jó kondiban, másnap lehet egy kis izomlázunk! Kézi alkalmazása esetén jó minőségű, speciális polírozó ruhával dolgozzunk, ami nem tartalmaz műszálat és a feladathoz ideális szálszerkezetű. Hosszanti, párhuzamos mozdulatokkal, erősen karcos területeken a nyomást növelve polírozzunk. Ha csak fényesíteni szeretnénk, kis nyomást alkalmazzunk. Ha sikerült elérnünk a kívánt eredményt, lépjünk egy lépést vissza és használjuk a waxos karcfeltöltő polírt, hogy tovább finomítsuk, és megfelelő védelmet biztosítsunk a felületnek.

Ezeket a polírozási feladatokat teljes biztonságban elvégezheti bárki otthon is anélkül, hogy kárt okozna az autó fényezésén. Amennyiben lehetőségünk van és kényelmesebben szeretnénk megoldani a feladatot, használhatunk polírozógépet is. Ha gépet használunk, legyünk óvatosak az elemek éleinél, mert ott a legvékonyabb a festékréteg, és a géppel könnyebben le lehet „koptatni” a fényezést azokon a területeken. Érdemes maszkolószalaggal levédeni a kényes részeket!

50-501

Mosókarcos fényezés polírozás előtt és után.

 Fényezéskorrekciós polír

 A polírozási folyamatok közül a „legdurvább” a fényezéskorrekciós polír (idehaza kizárólag erre használják a polír kifejezést), de ha körültekintően végezzük az ilyen beavatkozást, nem okozhatunk vele nagy galibát.

Beszéljünk is egy kicsit arról, hogy milyen hibákat lehet egyáltalán eltávolítani! Sok ügyfél olyan kéréssel keres meg minket, hogy a fémig karcolt elemeket javítsuk ki polírozással. Sajnos ez az eljárás sem csodaszer, és bizony vannak korlátai, amiket érdemes betartani. Egy átlagos autón a gyári fényezés 80-120 mikron vastagságú. Egy jól kivitelezett fényezéskorrekciós polírral csak 3-4 mikronnyi lakkot távolítunk el. Ennél többet napi használatban lévő autóról teljesen fölösleges, mert még pár ilyen kezelésre biztos szüksége lesz az évek során. Így viszont a nagyon mély karcok egy részét lehet, hogy ha kevésbé szembetűnő módon is, de meg kell hagynunk az utókornak.

Nézzük is meg, hogyan épül fel egy átlagos autófényezés, és mik azok a sérülések, amiket biztonságosan el lehet távolítani! Az alábbi képen látható, hogy a mosókarcok minden gond nélkül eltávolíthatók, de a mélyebb karcokat csak akkor van értelme teljesen kipolírozni, ha képesek leszünk megóvni a fényezést a további sérülésektől. Ezeket lehet annyira finomítani és feltölteni, hogy szinte észrevehetetlenné válnak. A komoly karcokat és kőfelverődéseket csak javítófesték használatával és a lakk pótlása után lehetséges orvosolni, de a hosszú és mély karcokat tökéletesen eltűntetni elég nagy kihívás. Defects

Autók fényezésének felépítése. Lakkozott és akril festékek.

 Ehhez a művelethez is többféle durvaságú (általában finom, közepes és erős) polírtermék áll rendelkezésünkre. Léteznek olyanok, amelyek változatlan szemcseméret mellett addig csiszolják a lakkot, amíg csak akarjuk, és vannak olyan polírkészítmények, amelyekben a szemcsék idővel lebomlanak, így egyre finomabb felületet hoznak létre. Az utóbbiakkal értelemszerűen biztonságosabban lehet dolgozni kezdőknek is, és bizonyos feladatok akár egylépcsős polírozással is kivitelezhetők. Mindig a leggyengébb polírszerrel kezdjünk dolgozni és fokozatosan haladjunk az erősebb termékek felé, ha azt a sérülés és a fényezés keménysége indokolja. Így megelőzhető, hogy a feltétlen szükséges lakkrétegnél többet távolítsunk el.

  mx5-38    4

Már félkész állapotban is óriási a különbség a karcos / oxidált fényezés, és a javított között.

 Ezek a műveletek is elvégezhetők kézzel, de ehhez rengeteg idő és kitartás szükséges. Egy polírgép használata jelentősen megkönnyítheti a munkát, ugyanakkor némi veszélyt is rejt a használata. Azért nem kell tőle megijedni, csupán annyi a dolgunk, hogy körültekintően, lépésről lépésre haladjunk és biztonságos (nem túl durva) polírkészítményeket használjunk, míg kitapasztaljuk a polírgép használatának rejtelmeit. Géppel történő polírozásnál a polírkészítményeken túl a polírkorongok megválasztása is kulcskérdés. Korongok közül is több féle keménységű és struktúrájú közül kell megtalálnunk az aktuális feladathoz és pasztához legjobban illőt. Ha minőségi munkát szeretnénk végezni, a legfontosabb, hogy szánjunk rá elég időt! A korrekciós polírozásra fokozottan igaz, hogy jó munkához idő kell, méghozzá jó sok. Ha túl gyorsan haladunk vagy túl durva termékeket használunk, nem tudjuk a karcokat tökéletesen eltávolítani, és különösen sötét színű autókon észrevehető csúnya hologramokat kreálhatunk. Ezt megelőzendő, egyszerre csak kis (kb. 30x30cm) területen dolgozzunk, így az adott felület minden részét kellő odafigyeléssel tudjuk megdolgozni, elég időt hagyva a polírszereknek, hogy elvégezzék a feladatukat.

Az éleknél és domborulatoknál nagyon körültekintően polírozzunk! Használjunk maszkolószalagot az ilyen kényes részeknél. Soha ne forogjon a gép egy helyben, mert megégetheti a fényezést! A fényezett műanyag elemek különösen érzékenyek a hőre, ezért folyamatosan legyen mozgásban a gép! Ha bizonytalanok vagyunk, használjunk inkább excenteres polírozógépet, ami kezdőknek egy biztonságosabb alternatívát jelent.

 DSC08573    buffer_holograms

Pár extrém példa a rosszul sikerül polírozásról. Az alap hiba ezeknél az eseteknél a túl gyors munka!

 Reméljük, hogy az eddig megjelent cikkek alapján minden, az autóápolás iránt érdeklődő olvasónak sikerül kicsinosítani a járgányát a szezonra. Legalábbis kívülről…

Következő cikkeinkben sorra vesszük még a motormosás és a beltértisztítás teendőit, hogy kívül-belül makulátlan legyen az autónk, és a sorozat végén bemutatjuk egy átlagos állapotú autó polírozásának és tisztításának a történetét.

Mindenkinek kellemes autóápolással töltött, napos hétvégéket és balesetmentes közlekedést kíván az AUTOGLYM!

771       autoglym_pirosan

66 thoughts on “Autóápolás otthon II. – Polírozás és Waxolás

  1. Nagyon jó ez a szett,csak az a problémám,hogy az egyik ismerősöm adta de kevés lett!!! Pedig szeretném helyrepofozni az autómat!!! Hol kapok ilyet??

    1. Melyik csomagra gondolsz? Itt a weboldalon minden készleten lévő termék megrendelhető.

  2. Hello hallottam ilyet ,hogy akril fekete autót ne kezdjek el polírozni mert nehéz / lehetetlen / nagyon látszik rajta a polirgép nyoma. Ebből mennyi igaz , illetve mit tanácsoltok ??

    1. Kedves Tamás,

      Tény, hogy a fekete autó polírozása a legnagyobb kihívás, de elvileg ugyanúgy kellene csinálni a többit is, ha igényes munkát szeretnél végezni. A lényeg, hogy nagyon lassan és alaposan kell haladni és egyszerre csak kis felületen dolgozni. Leírva nem lehet megtanítani a polírozást, mert minden autó más. Más a lakk keménysége, mások a sérülések rajta, más a hőmérséklet (hidegben nem dolgoznak úgy a políranyagok, mert kell nekik a hő) stb… Gyakoroloni, gyakorolni, gyakorolni….

      Üdv

      Attila

  3. Üdv!

    Érdeklődnék, hogy melyik termék ez a waxos lakktisztító polír?
    Egy kb. 3cm átmérőjű helyen kellene a egy kicsit (szerintem nem mély) karcos részt javítani a motorháztetőn. Ez lehet a megfelelő termék rá?

    Üdv. Józsi

    1. Látatlanban nehéz megmondani, de mindenképpen ezzel a termékkel kellene először megpróbálni orvosolni a problémát. Super Resin Polish a neve. Ha ez nem válik be, akkor a következő fokozat a Paint Renovator.

  4. Kedves Attila!

    Felpergő lakkozásnál (VW Vento) mit tudok tenni?

    1. Szia Zoli,

      Sokat nem lehet vele tenni. Meg lehet polírozni és waxolgatni, hogy a lakk nélküli részek is fényesek legyenek, de tökéletes soha sem lesz. Előbb utóbb újra kell fényezni.

      1. Köszönöm! 🙂

      2. Szia Attila!

        Úgy döntöttem, hogy – mivel matricázni is szeretném az autót, és két színű lesz, a géptetőt és a csomagtér tetőt lefóliázom. Hogyan tudom lecsiszolni a felpergett lakkot?
        600 – 800 -as papíral, vizesen ?

        1. Sajna nem vagyok fényező, úgyhogy soha nem csináltam ilyesmit. Hülyeséget meg nem akarok mondani…

          1. Oké, köszönöm!

  5. Üdvözlöm!
    A tanácsára lenne szükségem! Van egy nagyon jó állapotú autóm. Található rajta egy-két karc, köztük van ami elég mély de alapvetően nagyon szép a fényezés. Szeretnék vásárolni az önök termékeiből amivel el tudnám tüntetni a mostani és a sajnos jövőbeni karcokat és meg tudnám őrizni az állapotát. Milyen polírokat, waxot, sampont stb. vásároljak. A belseje bőr, szintén kiváló állapotban aminek szintén szeretném megőrizni az állagát.
    Tanácsát előre is köszönöm!
    Üdv. Rostás Róbert!

  6. Szia Attila!

    Abban kérném a tanácsod, hogy milyen termékeket vásároljak?
    Vettem egy szép BMW-t amin találhatók kisebb-nagyobb karcok. Ezeket szeretném eltüntetni, illetve utána megfelelő állapotban tartani. A belseje bőr, szinte új. Azt is szeretném megóvni.
    Szóval egy olyan csomagra lenne szükségem amivel eltudom tüntetni a karcokat és a napi állagmegóvást is el tudom végezni kívül-belül. Légyszi ne hagyd ki az utolsó kendőt sem!

    Köszi! Robi!

    1. Kedves Robi,

      A termékválasztékunkból látszik, hogy elég sok terméket fel lehet használni az autó ápolásához, de egy használt autón az egyik legfontosabb termék a gyurma készlet (Surface Detailing Clay Kit), amivel évente egyszer (minimum) meg kell tisztítani a fényezést a beleégett szennyeződésektől. A másik nagyon fontos a védőbevonat ami lehet High Definition Wax, vagy Extra Gloss Protection. A kettő között beszélhetünk a polírozásről, de a karcok eltüntetése elég összetett kérdés. Ha pici mosókarcokról van szó, akkor segíthet a Super Resin Polish, ha mélyebbek, akkor Paint Renovátorra lehet szükség és utána jöhet a Super Resin, de ha ez sem elég, akkor gépi polírozás lehet a megoldás. Amennyiben így vagy úgy de elérted a kívánt hatást, jöhet az általad választott wax.
      Soroljam föl, hogy én miket használok az autóinkon? Íme:
      – Bodywork Shampoo Conditioner (sampon)
      – Clean Wheels (felnitisztító)
      – Instant Tyre Dressing (gumiápoló)
      – Surface Detailing Clay Kit (gyurma)
      – Super Resin Polish (lakktisztító polír és wax) évente 1-2x
      – High Definition Wax évente 2-3x
      – Fast Glass (üvegtisztító)
      – Leather Cleaner (bőrtisztító)
      – Leather Care Balm (bőrápoló) évente 3-4x
      – Vinyl & Rubber Care (műanyagápoló)
      – Autofresh vagy ipari Hyperfresh (illatosító)
      – Perfect Polishing Cloth a polírozáshoz
      – HT Finishing Cloth a waxoláshoz
      – HT Interior Microfibre a bőrtisztításhoz és a műanyagápoláshoz

      Nagyjából ennyi 🙂

  7. Kesves Attila!! Én azt kérdezném, hogy polírpasztával rámehetek-e előzőleg javítófestékkel házilag javított felületre, vagy jobb azt elkerülni, hiszen az utólagosan (és ecsettel) felvitt réteg teljesen másként viselkedhet a polírozásra…
    Köszönöm, Gábor

    1. Kedves Gábor,

      Ha kellően előkészített felületre, jó minőségű festékkel lett javítva, akkor nyugodtan meg lehet polírozni javított területet is, de azért óvatosan!!!

      Üdv

      Attila

  8. Szia Attila!
    Gépi polír anyagot fel lehet vinni kézzel is a felületre? Van gépem de tartok tőle hogy rosszúl sül el.
    Köszönöm .
    Üdv.: György

    1. Szia

      Fel, de géppel sem egyszerű, tökéletes polírmunkát összehozni, nemhogy kézzel…
      Van olyan ügyfelünk aki kézzel políroz de biztos, hogy én nem vágnék bele 🙂

  9. Szia

    többszöri otthoni kézi polírozás után (Riwax lakktisztító, Liqui Moly polish & wax), még mindig látszanak a mosó által okozott karcok.

    Mit javasolsz?

    Köszönettel

    1. Első nekifutásra a Super Resin Polish-t kellene kipróbálni, ha az sem segít akkor a Paint Renovator a következő, már igazi csiszoló hatású polír, de ha nagyon karcos a felület, akkor lehet, hogy csak a gépi polírozás lesz az igazi.

      1. Köszönöm és még egy kérdés. Siófok környékén hol tudom megvásárolni a termékeket?

        1. Sajnos sehol. Csak a webáruházunkon keresztül lehet megrendelni a termékeket. Postával szállítjuk ki a csomagokat.

  10. Üdv nekem az lenne a problemám hogy össze fujták az autómat fújós festékkel el lehet azt távolitani valami polírral nem vastag a rá fujt reteg feketét fujtak rá és fekete az autó is

    1. Rászállt a festék köd, vagy rendesen lefújták?

  11. Üdv érdeklödnék ,hogy a Paint Prot meg lehet-e rendelni postán és mennyi lenne az ára illetve mennyi a szállitási idö.

    1. Kedves Péter,

      A Paint Pro kifutó termék volt és pont most fogyott ki. A Rapid Renovator váltotta, aminek az ára készletben 24.000Ft, külön csak a polír 16.000Ft.

  12. Szia!

    Belso muanyag borito elemek (oszlopokon-kuszoboknel) karcait polirozassal el tudom-e tavolitani,vagy kitolthetoek-e?

    Kovacs Mihaly

    1. Kedves Mihály,

      Én még nem találkoztam ilyen eljárással… Az általunk forgalmazott ápolószerek csak védik és kondícionálják a felületüket.

  13. Üdvözletem! Excentercsiszoló alkalmas a polírozásra? Vagy annak már magas a fordulata hozzá? Azt hiszem 7 ezertől indul a rezgésszáma.
    Köszönöm.

    1. Kedves György,

      Excenter csiszolóval nem igazán lehet szépen polírozni, mert csak rezeg. Inkább csak waxolásra alkalmas.

  14. Kedves Attila,
    A cikkben nem találtam utalást arra, hogy gépi polírozást illetve waxolást milyen fordulatszám mellett kell/szabad végezni (gondolok itt a minimális és maximális fordulatszámra)? Előre is köszönöm a választ.

    1. Kedves Róbert,

      A gépi polírozás folyamatát sajnos nem lehet feketén fehéren leírni. Aki ezt megteszi, az egy nagyon „bátor” ember. Sok körülmény befolyásolja (lakk vastagság, lakk keménység, karcok mélysége, extrém esetben még a hőmérséklet is), hogy mekkora fordulatszámon, mekkora terheléssel, milyen polír anyag illetve korong használatával lehet eredményes munkát végezni. Ráadásul az sem árt ha az munkát végzőnek van hozzá szeme, hogy meglássa amit meg kell, munkavégzés közben.
      Nagy általánosságban azt tudom mondani, hogy kb 800 és 2000-es fordulatszám között dolgozunk, de terhelés legalább ekkora befolyással bír. Waxolásnál nem annyira fontos a fordulatszám, mert ott már csak egy védőréteget hordunk föl, nem csiszolunk. 1000-es fordulatszám környéke általában megteszi.

  15. Kedves Attila

    Érdeklődnék. Szeretném kis autómat rendbe tenni, kis fénye legyen a kaszninak.
    Ezeket a termékeket rendeltem:
    Szeretnék némi karcokat is eltávolítani.
    Jelenleg ezt rendeltem, és ebben a sorrendben is tervezem felvinni az autóra:
    Vettem egy polir gépet is a művelethez.

    1.Mosás
    2. Gyurmázás
    3.Paint Renovátor – ezt milyen szivaccsal csináljam, illetve fejezzem be? (ez egy közepes polir pasztának felel meg? )
    4.Super Resin Polish – ezt miként vigyem fel és dolgozzam, és fejezzem be? (szintén géppel csináljam majd?)
    5.Mosás
    6.Extra Gloss Protection – illetve ezt ?

    Ez így megfelelő lenne?
    Illetve, egy a paint renovatort, mennyire alaposan kell „dolgozni a kasznin” , gondolok itt ha pl egy 30×30 felületet veszek, 4-5 percig? vagy addig amíg láthatóan fényes nem lesz?
    Még sose csináltam ilyet, de mindenképp én szeretném elvégezni. Köszönöm előre is válaszod.

    1. Kedves Fulton,

      A sorrend nagyjából rendben van. A Super Resin Polish felvitele és visszatörlése után nincs szükség az autó lemosására, nyugodtan mehet rá az EGP. Majd ha az is kész, akkor lehet mosni, hogy a polírport eltávolítsuk a falcokból / résekből.
      A paint renovatort használható puha koronggal is és közepessel is. Attól függ, mennyire kemény a fényezés és milyen mélyek a karcok.
      Leírni igazából nem lehet, hogy mennyi ideig kell csinálni, mert függ a lakk keménységétől, a használt anyagoktól, a gép fordulatszámától és az alkalmazott terheléstől. Ezekkel mind „játszani” kell… Alap kiindulásnak azt mondanám, hogy közepes terhelés mellett 10x húzd végig egy soron, aztán lehet haladni tovább. A terület mérete legyen vállszélességű.

      Super Resint én már többnyire kézzel viszem föl, de lehet géppel is, puha szivaccsal.

  16. Kedves Fulton!

    Vasaroltam egy autot amit az elozo tulaj feltehetoen rosszul polirozott mivel hasonlo korok vannak a fenyezesben, amit a rosszul sikerult polirozas cimmel lathato kepeken. Az lenne a kerdesem, hogyan tudnek javitani ezeken a hibakon, vagy ez mar igy marad? Csak nagyon tisztan nagyon szep idoben latszodnak, vasarlaskor sajnos nem vettem eszre.
    Valaszat koszonom!

    1. Kedves István,

      Látatlanban nehéz megoldást javasolni, de ahhoz hogy tökéletesen eltűnjenek ezek a karcok, valószínűleg gépi polírozást kellene végezni rajta, de az is elképzelhető, hogy kézzel is jelentős javulást lehet elérni a Super Resin Polish használatával, vagy ha sötét színű az autó, akkor az Ultra Deep Shine lehet a megoldás.

  17. Kedves Attila!

    Fél éves autómon a tengerparti nap melege a bogarak nyomát beleégette a fényezésbe. Milyen terméket javasolna ennek eltüntetésére?
    Köszönettel:
    Tibor

    1. Kedves Tibor,

      Látatlanban ezt elég nehéz megoldani, mert szinte biztos hogy polírozni kell. A kérdés csak az, hogy mivel. Lehet, hogy elég a Super Resin Polish, lehet, hogy a Paint Renovator-ra is szükség lesz… Ezt a két terméket biztos megvenném hozzá és ha ez sem segít akkor lehet továbblépni.

      1. Kedves Attila!
        Köszönöm válaszát, a termékeket megrendelem és értesítem az eredményről.
        Üdvözlettel:
        Tibor

  18. Tiszteletem! Érdeklődni szeretnék, hogy a fekete műanyagba dörzsölt polír pasztát hogyan lehet / érdemes eltávolítani, ill mivel érdemes lekezelni a külső műanyag részeket? Nemrég vettem egy szép, használt fekete crossovert, ám a műanyagokat mintha kimarta volna a só, vagy kiszívta a Nap. Legalábbis ezt gondoltam, de most úgy gonolom csak bele lett dolozva vmi fehér krém, amire utal a kis résekbe beszáradt porszerű fehér maradvány is. Sejtem, hogy egy csomó fehér karc a fényezésen is csak ez lenne és kidolgozható. Jól sejtem? Helyrehozhatóak az ilyet elszenvedett műanyag részek? Előre is köszönöm a választ! Üdv!

    1. Ezt így látatlanban nehéz megmondani, de a leírás alapján az autó átesett egy szokásos silány minőségű „nepper” kozmetikán. Vannak polírpaszták amiket nagyon nehéz eltávolítani a műanyagokról, főleg ha már rászáradt.

      Első nekifutásra a Bumper & Trim Gel nevű anyaggal kellene megpróbálkozni, de nem csak átkenni vele, hanem egy fogkefével alaposan átdörzsölni, hogy a kis mélyedésekből is el legyen távolítva az anyag.

      Üdvözlettel

      Tóth Attila

      1. Köszönöm, kipróbálom!

        1. Kedves Attila!
          A gél remekül bevált, köszönöm a tippet! Feloldotta a régi rászáradt paszta nyomokat és még csak erőlködnöm sem kellett, fogkefére sem volt szükség. Az autó megújult, ajánlom a terméket bárkinek; és ez itt nem egy előre megírt reklám szöveg…

          1. Örülök, hogy segített!

  19. Kedves Attila!
    Érdeklődni szeretnék, hogy a waxot mivel érdemes felvinni az autóra? Köszönöm! 🙂

    1. Melyik waxról van szó?
      A Super Resin Polish-t és az Extra Gloss Protection-t a Perfect Polish Applicator-al kell felhordani, az Aqua Wax-ot csak rá kell permetezni a vizes autóra szárazolás előtt, a High Definition Wax-ot pedig a dobozában található applikátorokkal lehet használni.

  20. Kedves Attila!

    Gyongyhaz fenyezes van az automon es egy kis reszen sajnos a madar *****-t rossz proceduraval tuntettem el. 2 eves az autom de meg maradt a fenyezesben a helye. Kerdes mit ajanlanal hogyan hozhatnam hazilag rendbe?

    Elore is koszonom!

    udv.

    Horvath Andras

    1. Kedves András!

      Látatlanban nem tudom megmondani, hogy mi lesz a megoldás, mert lehet, hogy segít a polír, de sajnos van olyan eset is, ha annyira megmarta a lakkot, hogy csak az újrafényezés.
      Első körben meg kellene próbálni megpolírozni a Paint Renovator-al, és ha az kihozta a karcokat, egyebeket, akkor a Super Resin Polish-al még át kellene rajta menni. Ha ez nem segít, akkor be kell csiszolni a lakkot vizes csiszolóval és utána polír. Ha meg ez sem segít akkor sajnos csak a fényezés marad 🙁

  21. Kedves Attila!

    Új autó, fekete szín, dekor nikkelezett elemekkel (csíkok a hítőmaszkon stb.).

    Mire figyeljek, melyek azok a „megóvó” munkák, milyen termékekkel amit már 0 km-es életétől kezelnem kell az autót, hogy minél tovább megóvjam a mattulástól, kopástól.
    A mosási technikát átolvastam, engem a fényezás „szinten” tartása érdekelne konkrét termékekkel, műveletekkel.

    A beltér tisztítása is érdekelne (szövet).

    Köszönöm válaszod!

    üdv: Vargas László

    1. Kedves László!

      Tulajdonképpen három féle wax-ot és ezek különböző kombinációját tudom ajánlani.
      Super Resin Polish, Extra Gloss Protection, HD Wax. Mondhatjuk, hogy tudásban (tartósságban) is ez a sorrend, de azért ez nem ennyire egyszerű, mert a SRP-nak vannak lakktisztító és karcfeltöltő funkciói amit érdemes kihasználni minden fényezésen, az EGP meg egy keményebb védőréteget képez mint a többi. Mindhárom jó választás lehet, de pont az eltérő speciális tulajdonságaik miatt érdemes őket kombinálni. A SRP-t mindenképpen ajánlom de, hogy utána mi kerüljön rá, már nagyon szubjektív. Jó kombináció az SRP+EGP is, az SRP+HD WAX is, de akinél extrán elgurult a gyógyszer (mint pl nálam), használhatja mindhármat SRP+EGP+HD sorrendben. Ebben az esetben az a javaslat, hogy az EGP után a HD Wax-ot csak a következő mosás után használják, mert az EGP-nek kell idő a megfelelő kikeményedésre. A folyamatos védelem fenntartása érdekében annyi a tennivaló ezek után, hogy ha a tisztára mosott fényezés nem pergeti a vizet, akkor a legutolsó réteget, újra felvisszük. Évente egyszer ajánlott az egészet eltávolítani egy alapos gyurmázással, és lezsírtalanítani a felületet kátrányoldóval, mielőtt újra felépítenénk a védőrétegeket.

      Beltér tisztítása rendkívül egyszerű, mert csak az Interior Shampoo és a Vinyl & Ruber Care kell hozzá. Minden szövet és műanyag elem tisztítható az Interior Shampoo-val és egy beltéri mikroszálas kendővel, a műanyagokat pedig a VRC-vel lehet ápolgatni, de ezt sem kell minden takarításnál ismételni, mert elég tartós védelmet biztosít.

      Üdvözlettel:
      Tóth Attila

  22. Kedves Attila,

    Érdeklődnék fényezés javításáról. Az alany egy fekete Mitsubishi Lancer lenne, melynek gyárilag nagyon kicsi a festék vastagsága, már egy erősebb vizes ruhás dörzsölés is kifehéríti a festést, illetve a legkisebb behatás is azonnali karcot okoz. Milyen technikával és szerekkel lehetne visszaállítani az ilyen kifehéredést? Illetve utána, hogyan lehetne a festést a legjobban védeni?

    válaszát előre is köszönöm.

    Üdv,
    Izsai Ákos

    1. Kedves Ákos,

      Ezt a japán puha fényezést a legnehezebb karbantartani :(((
      Úgy kell vele bánni, mint a hímes tojással. Nem szabad dörzsölni. Folyamatosan védeni kell waxokkal, lehetőleg több rétegben.
      A kifehéredést viszont nem értem. 1-2 fénykép sokat segítene, mert nem tudom, hogy összekarcolódást ért alatta, vagy azt, hogy sikerült alapozóig polírozni a fényezést…

  23. Sziasztok
    16 éves fehér autóra mit javasolnak? Kavics felverődés és matt fény a problémám. Szeretném ha ragyogna.

    1. Kedves Andrea

      A kavicsfelverődéseket, csak hibajavító festékkel lehet eltüntetni, amit autófesték szaküzletekben lehet kikevertetni az autó színkódja alapján. Ezt úgy kell használni pl egy fogpiszkálóval, hogy ne legyen vastagabb az eredeti fényezésnél, mert akkor vissza kell csiszolni.

      A bemattult fényezést én első körben átpolíroznám a Paint Renovator nevű termékkel, majd másodikként a Super Resin Polish-al és így biztos, hogy nagyon szép fényt kap az autó.

  24. Tisztelt Szakértő!

    Köszönöm az egyszerű, egyértelmű leírásokat. Kiváló segítség az Ön hozzáértése. Érezhető a gyakorlati tudása, tapasztalata. Sok örömet és sikert a továbbiakban is!

    Üdvözlettel,

    egy amatőr autótulajdonos

    1. Nagyon szépen köszönöm!!!

  25. Kedves Attila!
    Nekem nem rég javították az autómat és sok helyre rászállt a festék/lakk köd, amit persze nem lehet sima vízzel lemosni. Oldalról belenézve is förtelmes látvány. A kezemet végighúzva a felületen, érezni a dorozmát. Piros gyöngyházmetál színű mazda3 az autó. Uakkor, mivel nem az egész elemet festették és ahol pl a sárvédő tetejénél élnél elragasztották, ott élesen érződik a festék különbség és ez is zavaró. Ezeket a dolgokat mivel lehetne eltüntetni.
    Üdvözlettel Ferenc

    1. Kedves Ferenc!

      Ezeket a szennyeződéseket a lakktisztító gyurmával lehet eltávolítani: http://autoglym.hu/termek/surface-detailing-clay-kit/

  26. Szia
    Vettem egy fekete 2009 es 3mas lagunát, és a motorháztetőn valószínűleg madár ürülék miatt felmarta a festéket, erre tudsz valami megoldást mondani?

    1. Kedves Attila,

      A Paint Renovator, vagy a Sctatch Removal Kit (http://autoglym.hu/termek/scratch-removal-complete-kit-2/) lehet megoldás a problémára, de ha teljesen megsemmisült a lakk, akkor tökéletesen már csak újrafényezéssel lehet javítani 🙁

  27. Kedves Attila!
    Vásároltam a napokban egy autót. Az üvegfelületeken vízkő nyoma látszódik mindenhol és kézzel végigsimítva érződik is. Vízkő lehet, vagy rosszul vaxolták? A kérdésem az lenne, mivel tudom az üvegfelületekről eltávolítani? Még a kilátást is enyhén zavarja.
    Köszönöm.

    1. Szia Tamás

      A Car Glass Polish-t kellene megpróbálni. Jó erősen át kellene dörzsölni vele. Ha az sem segít, akkor polírgéppel közepes erősségű koronggal ugyanezzel az anyaggal.

      1. Kedves Attila! A Car Glass Polish használatánál az excenteres gép jó az üveg felületről a vízkő eltávolításához? Ha igen, milyen fordulaton? Válaszát köszönöm.

        1. Kedves Zoli!

          Jó lesz rá. Közepes koronggal érdemes nekiesni. Fordulat és a terhelés függ attól is, hogy mennyire makacs a szennyeződés, de elvileg nem kell neki nagy fordulat. Szerintem elég lesz 1000rpm környéke.

  28. Kedves Zoli!

    Köszönöm a cikket, milyen polírozógépet ajánlotok, ha nem szeretnék 80 pénzt adni ki egy gépre?
    Az egyszerű nép mivel políroz?

    Köszönettel,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .